Bagdad café 1-4. (versek) Bárka, 2017. 6. 18 - 21.
bagdad café
ha arra baktat,
hol Bagdad a bár.
1.
Abból tudható, létezik,
a műanyag, sárga tálban ott hever
a felében elrágott halgerinc.
Az jellemzi-e, ami reánk marad,
avagy, amennyit elfogyasztott,
arról jelzés nincs.
A dolgok eltűnnek, miként
a mondat éléről a majd. A füle és talpa
csokoládészín, miképpen a sziámiaké?
Szenvtelen-e, közönyöse a napoknak,
a maradék alapján arról sem tudható semmi,
miként a hosszúnyelű evezőlapátok,
amelyeket a deszkafalra vízszintesen kötöttek fel,
sem értik a históriáját a horizontnak,
avagy a tengernek. A tákolmány harmadrészt bódé,
negyedben hodály.
A maradékban utánfutó a hatvanas évekből,
mely ugyan kerekeken áll, de acélbakok tartják
a föld felett hatvan centivel. Ez a hely,
ahol az egyetlen asztal alatt jól érzi magát
az egytömbű árnyék.
A rozsdás porban elhever, hiába tapossák
bakancsos dokkmunkás-lábak, fapapucsok,
meztelen talpak s pórázon felvezetett ebek.
Ki ideül, bizonyos abban, valamelyik zugban,
pohárban, ránc részletében ott az öröklét. Szundít,
szomjazik, s mint pók, megszövi a
mondat az allegóriát, a mindent magába burkoló Egészt.
A tengerből, amely a vegytiszta természetesség,
innen semmi sem látható, a hangjából is,
mint törlőrongyból, ha alácsöpög a víz a lefolyóba,
távoli szörcsögést hallani.
Csakis a pulton, a csapnál hallható.
2.
Van, aki jobban elénekelné. Van,
aki jobb filmet forgat belőle. S van,
akinek ez a kuplé bejön.
A lócán Lara Fabian,
látszik rajta, dalnok ő,
kiénekeli az isteni hangokat.
Mellészól olykor, nem érti,
mitől, hogy ő a másolat.
Ha Isten van, miért lehet, hogy
mindenben csupán ő az egy,
miért nem tartozhat bárki az egybe,
ha az élete úgyis gallyra megy?
Ha a mindenségben az az egylet,
hogy az életek lecsóba mennek.
És ide ül mellém, mint aki beszart.
Percy Adlon, ki filmezni sosem akart,
huzakodva bár, mikor nincsen pardon,
a teremtésben patron, úgyszintén.
Amegváltásban sok a főszerepelő.
Amott Jasmin, a kövér nő,
MarianneSagebrecht, a német.
Zúg a szél. A szerelem nem megy.
A hajók a dokkban, a szárazon,
minden hajó a víz felett!
Bagdad Café. Naponta forgatás.
A felleg ellebeg.
A macskák hol ettek,
hol pedig éhesek.
3. (a film)
Nyúzott bőr az égbolt, vérfoltosnak
világítjameg a Nap. Hat ostorlámpa
fogja körül, hat itt felejtett óriás fél lába.
A hajógyárrólárnyékként csúszik,
hasad le a múltja
és hever óriásplakátként, olajos
iszapban, mint láb alatt a letépett ruha.
A falragasz kiskamasz lánya a mellét takarja.
Két suháng az akácon keresztbe nőtt, egymáshoz feszül,
már nem harcolnak egymással,
de még abba nem hagyták,
figyelnek majdzúznak, merev arcú nindzsák.
Elhagyott üzem,ihlettelen
ésyachtkikötő. Ez is,az is.
Két oldala egy könyvnek, egymásra hajthatók,
mi ittkezd történetet,annak átellenben a végződése.
Középen a könyvgerinc hasadéka.
Akadt tere a betűknek, nevelő reményde,
vankifejlése: hüvelyéből magokként
kopogva hull, ami egyszer megtanult lenni
és magát befejezi. Együtt lebzsel
halcsont és ködkürt, egyezkednek
a hulladékon a csérek és a szemetes kukák.
Csörlő lengs az emelődaru
a magasba emel egy kormánylapátot.
Húsevő darázs ingázika haltetem
és a tócsa között, s a húggyal kevert vízre
inni mindegyre leszáll: hat helyen
horpad be a sárga tükör a hat lábfej alatt,
torzítja a képét avilágnak, annak, amely a darázsnak
csakis torzítva a valós.
A szőlőtőn némi szem érik,
magról kelt, tűri az aszályt,
és indával csusszan a résen át a
kajütbe, ahol az őr alszik éjjel,
bár huzatos, a tapéta lóg, de nem találnak rá,
hogy kilessék. Úgy vagyunk itt,
mintakiket megfigyelnek
s kik egyben a megfigyelők.
Annyi dolog hever, amennyinek akad haszna
ésesélye, hogy a másik nyereségét elorozza.
Marad elég a szélből
és elég fény is hever mindig a parton, hogy
testet adjanak a hajóroncsoknak.
A telepen hasadt gerendák, traverzek
és ingó bugáival a sóvirágok,
mind, ami kíváncsi s egyben tanú,
a nagy utazások miképpen foszlanak,
miként vitorlavásznak a rongyhalmokban, el.
Magatehetetlenül hever a gúlákban sok árboc
és a hajómotor olaja, mint barna máz, szárad és
nem feledi el a szagát.
4.
Aztán az úgy van, hogy beléd akad a szög
amikor állsz fel az oldaláig visszabontott
bárka tövéből, az árnyékából a jelenének,
s a pulóveredbe akad, hátul,
hogy ne vedd észre, ahogyan távolodsz,
rögzít magához, köldökzsinórként,
peregve húz ki belőled szálat,
lebont, nem veszed észre, mégy,
s nem hogy végül nincs rajtad semmi,
belőled sem marad, az vagy, ami a semmi.