Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Leég

2009.03.12

Leég

 

                        Jankovics Józsefnek

 

Mint a szó sűrű vászonból szőtt

könnyű porköpenyegében a dolog:

az akác, törzsén a tűzpiros szalag, gallyán a madár,

nagyléptű ugyan s már kicsit nem bátor,

a csuklya úgy borul arcára, hogy belőle

se a fa, se a szövés, se dal nem érzékelhető. E szürke,

miként posztó csakis lehet, nem kérdi: honnan

érkeztél hősöm, ki vagy, nem mondja: nézel rám,

nem látsz, ha mégis, állsz tovább menten, mert

fakó, tudja tehát, mit takar leplével a szín.

Alakja telt ugyan, de szíve, mely a test közepén

él, mozgatja húsvér univerzumát, nincs,

sem szó rá, amely rámutat és egyben leplezi el

mi benne a dobbanó nagy szív,

mi igen s mi nem a lélek abban.

Szerettem volna tapintani még egyszer

a testet, de szétporladt, mint a tegnap, széthullt,

miként a tegnapelőtt! Kívántam, mint hősét

a történet! Akartam, mint éhes szájat a kenyér.

A lélekkel dolgom több nem volt, láttam

görbe akácként, gallyán csevegő csízzel, láttam,

hogy énekkel száll ki belőle ahogyan leég

a tűzre pirkadt és arkangyalszárnytollú láng.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.