Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral (vers) Tempevölgy 2019/3. 3-4.

2019.09.10

Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral

1.

Csupán a piktor készítette el,

a nézőben nincs véglegesre festve

a Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral.

Fénymáza nélkül is tökéletes a vászon,

a cseppfolyós felület ellenére tapintatos.

A jövőt mutatja, de a kép nézőjét nem rettenti el.

Ami van, az valamivel több, mint ami elkövetkezik.

Mária köpenye égkék, Annáé sárga,

a nagyanya hordja a gyötrelem színét.

A cinkfehérből hiányzik kevés lélek,

az arc incarnata rózsája sem lobbant még föl,

mindezt a lakk nyújtja majd.

 

 

2.

 

Ott marad a küszöb, nyirkosan,

amely mellett a felmosórongy hever.

Nem lesz test, ha elpárolog a napon.

Van, aki könnyű, van, aki áttetsző,

rajta is áthatolnak a sugarak, az ő teste is a levegő.

Nem érzi a fenyőtűt a talpa alatt,

nem kerüli meg a fenyőfákat és a ciprusokat,

áthalad rajtuk. Nem akad tüskébe,

nem lép éles kövekre.

Jár a ligetben, a temetőben a hegyen,

ott lépdel a parton,

mindenütt van egy és ugyanazon időben.

Látja a tintakék sziklákat, a sötét eget,

a borszínű tengert,

ahogy szél nélkül, evezőcsapások nélkül

suhan a csónakjával a vizen.

A szamarát viszi a közeli kis szigetre,

ahová haláluk előtt hordják az elerőtlenedetteket.

Ott hagyja a tucat, öreg állat között,

van neki szivárgó lápvíz

és lakként átlátszó, silány füvek.

Megszimatolja a kezét,

pofáját gyöngén hozzádörzsöli a vállához,

ott marad lehorgasztott fejjel

két szikla között.

Legyen úgy, ahogyan az egész világ cselekszik.